Elfogadták: így változik a menza

Oszd meg másokkal!

Desktop
(forrás: Máthé Zoltán - MTI)

Módosította közétkeztetési rendeletét az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Az új rendelet három lényeges eleme: a sóbevitel mértékének változása, a mesterséges édesítőszerek tiltása és a tej zsírtartalmának emelése.

Sok kritika érte a sófelhasználás drasztikus csökkentését, így az eredeti jogszabály 2 gramm/nap mennyiségét 2-5 gramm/napra változtatták az új szabályozásban. Emellett megtiltja a rendelet a mesterséges édesítőszerek használatát (kivéve, ha erre egészségügyi okból van szükség), továbbá három évesnél idősebb gyermekek esetében a tej zsírtartalmát 1,5 százalékosról 2,8 százalékra változtatták.

Magyarország dobogós helyen van az elhízás tekintetében a világon, minden negyedik lány és minden ötödik kisfiú elhízott vagy túlsúlyos Magyarországon. A rendelettel mintát lehet adni a családnak is, hogy lehet egyszerre ízletesen és egészségesen is főzni.

Egészségnevelő kampány is indul november 21-én, melynek során a diákok szavazatai alapján keresik Magyarország ötven legfinomabb menzáját, és a gyerekek dönthetnek arról is, hogy mely cég legyen 2016 közétkeztetője. A programban két-két menzahetet lehet értékelni leves(ek), főétel(ek) és desszert(ek) kategóriában.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Partnerek