Szent József Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

1038 Budapest, Templom u. 5. | +36-1-388-8130 | http://sztjozsef.net

Oszd meg másokkal!

Desktop

Alapvetően a vallásukat gyakorló, katolikus családok gyermekeinek kívánunk megfelelő közeget biztosítani szellemi-lelki fejlődésükhöz, de örömmel fogadunk minden olyan gyermeket, akinek szülei elfogadják iskolánk világnézetét, valamint a keresztény szellemű nevelést gyermekük számára.

Célunk hogy magas szakmai színvonal mellett biztosítsuk a gyermekek és fiatalok vallásos nevelését és ezen keresztül olyan embereket neveljünk, akik képesek a mai globalizálódó világban eligazodni, de az információáradatból igényesen, keresztény szellemiséggel szelektálnak.

Igyekszünk olyan légkört teremteni, amelyben a tanulóink otthon érzik magukat, és ebben a családias légkörben könnyebben teljesítik a szülők és a pedagógusok által megfogalmazott elvárásokat.

Az óvodánkban négy, vegyes életkorú csoportban folyik a gyermekek nevelése. A nevelési év feladatai az egyházi évre épülnek, az ünnepekhez kapcsolódó népszokások és kézművességek átszövik mindennapi tevékenységeinket is.

Az iskolában – az épület sajátossága miatt - évfolyamonként egy, kis létszámú osztály található. A nyolc évfolyamos általános iskolai képzést négy évfolyamos, általános tantervű gimnáziumi képzés követi. Harmadik osztálytól oktatunk idegen nyelvet és a kilencedik évfolyamtól lép be a második nyelv. A tanórán kívüli foglalkozások között többek között kézműves, rajz, informatika, természettudományi szakkörök, sportkör és énekkar találhatók. A Gimnáziumban igény esetén valamennyi tantárgyból tartunk felvételi előkészítőt.

További információk:

Wifi:nincs

Kapcsolat:

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil

Az ittlakunk.hu oldalain megjelenő információk, adatok tájékoztató jellegűek. Az esetleges hibákért, hiányosságokért az oldal üzemeltetője nem vállal felelősséget.