Magyar Szocialista Párt (MSZP) - III. kerületi szervezet

1036 Budapest, Mókus u. 1-3. | +36-1-250-9117 | http://mszp.hu

Oszd meg másokkal!

Desktop

A Magyar Szocialista Párt óbuda-békásmegyeri alapszervezete.

A Magyar Szocialista Párt helyi szervezete ugyan csak egyike a sok helyi közösségnek, de a közügyeket befolyásoló szerveződések közül a legerősebb. A kerület mindkét országgyűlési képviselői helyét szocialista jelölt nyerte el 1994-ben, 1998-ban, 2002-ben és 2006-ban is, és a helyhatósági választásokon is az MSZP jutott a legtöbb önkormányzati mandátumhoz az itt élő emberek bizalmából. Úgy véljük, hogy szociáldemokrata módon politizálni csak az emberekért érdemes, és az elvek csak akkor hitelesek, ha tettekben is megnyilvánulnak.

Mi, szocialisták azt tesszük, amivel megbíznak, és amit elvárnak tőlünk az emberek: dolgozunk a kerület fejlődéséért, a szociális ellátás javításáért, a jobb közbiztonság megteremtéséért, a környezet szépítéséért, a közlekedés és az utak javításáért és képviseljük számtalan egyéb, szerteágazó és sokszínű érdekeiket.

Párbeszédre törekszünk, amelyhez többféle lehetőséget is felajánlunk, mert a legfontosabb mindenekfelett az Ön véleménye.

Jöjjön, legyen a vendégünk, sőt a partnerünk!

Nyitvatartás:

Hétfő09.00 – 17.00
Kedd09.00 – 17.00
Szerda09.00 – 17.00
Csütörtök09.00 – 17.00
Péntek09.00 – 14.00

Az iroda nyitva tartása.

Ingyenes lakásszövetkezeti és társasházi tanácsadás minden páros hét csütörtökön 17-19 óra között. Előzetes bejelentkezés a +361/368-9464-es telefonszámon.

Kapcsolat:

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil

Az ittlakunk.hu oldalain megjelenő információk, adatok tájékoztató jellegűek. Az esetleges hibákért, hiányosságokért az oldal üzemeltetője nem vállal felelősséget.