Félmilliós bírságot kaphatnak a kórházak, ha nem fogadják a súlyos betegeket

Oszd meg másokkal!

Desktop
a kép illusztráció

Megelégelte a tisztiorvosi szolgálat, hogy a kórházak olykor mondvacsinált okokra hivatkozva próbálják elutasítani az intenzív ellátásra szoruló betegeket. Január negyedikén körlevélben utasították a fővárosi kórházakat, hogy vegyék át a súlyos eseteket a mentőktől - írja a Népszava.

Ha pedig az osztályok megteltek, akkor „maguk kötelesek gondoskodni a saját ellátási területükhöz tartozók intenzív ellátásáról.” Akit pedig azon kapnak, hogy alaposabb ok nélkül utasította vissza az ilyen betegek fogadását, az 500 ezer forintos bírságot kaphat – derül ki a tisztifőorvos nevében kiküldött levélből.

Ha súlyos beteget kell elhelyezni a budapesti kórházakban, a mentők gyakran kerülnek olyan helyzetbe, hogy ahova az ügyeleti rend szerint vihetnék, onnan azt jelzik vissza, nem tudnak beteget fogadni. 

Január nyolcadikán a főváros valamivel több mint háromszáz intenzíves ágyának mindössze tíz százaléka volt szabad - írja a lap. 

 

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?