Zsarolás, fenyegetés és drogkereskedelem miatt vették őrizetbe az óbudai képviselőt

Oszd meg másokkal!

Simonka Csaba (forrás: MSZP)

Őrizetbe vettek egy fővárosi - helyi önkormányzati képviselőként is dolgozó - jogászt zsarolás, ügyvédi visszaélés és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt - írja a Fővárosi Főügyészség. A közlemény szerint a gyanúsított júliusban egy szerződés szerinti örököst fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy az általa örökölt ingatlan tulajdoni hányadát hatmillió forintért - az értékénél alacsonyabb árért - adásvételi szerződéssel ruházza át egy harmadik félre. 

A budapesti nyomozó ügyészek december 15-én a hajnali órákban akciót hajtottak végre az ügyvéd budapesti tartózkodási helyén. A házkutatáson kábítószert és kábítószer fogyasztásához szükséges eszközöket is lefoglaltak. A fentiek alapján a férfit a Budapesti Nyomozó Ügyészség zsarolás, ügyvédi visszaélés, közokirat-hamisítás kísérlete, valamint kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette, és indítványozza előzetes letartóztatását.

A 24.hu értesülése szerint Simonka Csaba, az MSZP óbudai önkormányzati képviselője a gyanúsított. Az MSZP-s politikus az ügyészségi kihallgatásán tagadta a bűncselekményeket.

Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Hol-mi toplista

Helyi közösségek a Facebookon

Partnerek