Hullócsillagok éjszakája – jó tanácsok a megfigyelésükhöz

Oszd meg másokkal!

Desktop

Ismét itt vannak a Perseidák, a leglátványosabb hullócsillag-raj. Idén, a csillagászati előrejelzések szerint augusztus 11-12-én (péntekről szombatra virradó) éjszaka hullott a legtöbb meteor, ám ebből Budapesten sajnos nem sokat láthattunk.

Landy-Gyebnár Mónika National Geographicban közzétett írása alapján azonban még nincs minden veszve. A szombatról vasárnapra virradó éjszakán is szép számban várhatóak még hullócsillagok, és az is előfordulhat, hogy a maximum utáni éjjelen látványosabbakat figyelhetünk meg. Mivel több aktív meteorraj is van augusztusban, bármelyik estét tölthetjük hullócsillagokra várva, egy csepp türelemmel a sikertelenség kizárt!

Sajnos a holdfény igencsak zavarja a megfigyeléseket, hiszen néhány nappal vagyunk a telihold után, 82 százalékos megvilágítású lesz égi kísérőnk, és a sötétség beálltakor (két órával napnyugta után) már fel is kel, így egész éjjel világítani fog majd.

Mit tehetünk ilyenkor? Egyrészt, mivel a meteorok az égbolt teljes területén bárhol felbukkanhatnak, foglaljuk el észlelőhelyünket úgy, hogy a Hold a hátunk mögött legyen, esetleg valami tereptárgy eltakarja, így legalább közvetlenül nem fog vakítani. Azon sajnos nincs lehetőségünk változtatni, hogy az égi háttér a holdtalan éjjeleken szokásos sötétség helyett világoskékesen tündököl majd, csak beletörődni tudunk, hogy emiatt a halványabb meteorokat egyáltalán nem látjuk. Szerencsére igen fényes és látványos meteorok is hullanak e rajból, így a holdfény ellenére is biztosan megpillanthatunk jó néhányat. Az átlagosan ilyenkor várt óránkénti körülbelül 50 meteor helyett azonban jó, ha 10-15 fényesebb látszik majd – olvasható a lapban.

Desktop
Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Hol-mi toplista

Helyi közösségek a Facebookon

Partnerek