Római: a helyi védetté nyilvánítás az önkormányzat döntése alapján lehetséges
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) sajtóhírekre reagálva közölte: tévesek azok az információk, amelyek szerint a tárca javaslatára helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánítanák a Római-partot.
Az Index arról írt, hogy információi szerint helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánítaná a Római-partot a Vidékfejlesztési Minisztérium javaslatára a Duna-Ipoly Nemzeti Park. Mint írták, a hivatal a Védegylet megkeresésére reagált, mivel a szervezet szerint a tervezett mobilgáthoz szükséges partátalakítások jelentős természeti értékeket semmisítenének meg.
Erre reagálva Tarlós István főpolgármester és városüzemeltetési helyettese, György István a főváros honlapján megjelent közleményben kiemelte: a védművet meg kell valósítani! Felhívták a figyelmet arra, hogy árvízvédelmi szempontból a Római-part Budapest legkritikusabb szakasza, a védművet már régen meg kellett volna építeni. "A védmű megépítésének megakadályozása például a 2002-es árvízhez hasonló esetben beláthatatlan következményekkel járhat, amiért minden erkölcsi és jogi felelősséget a védmű megvalósítását akadályozóknak kell viselniük" - írták.
A VM szerdán az MTI-vel azt közölte: tévesen jelent meg a sajtóban, hogy a tárca javaslatára a Duna-Ipoly Nemzeti Park helyi védettséget akarna adni a Római-partnak. A helyi védetté nyilvánítás nem tartozik sem a VM, sem a Nemzeti Park Igazgatóság hatáskörébe - írták a közleményben. A helyi önkormányzat képviselő-testületének döntése alapján lehet valamely területet helyi védetté nyilvánítani - tették hozzá.
A Királyok útja - Nánási út nyomvonalon húzódó, 3,1 kilométeres védvonalat három szakaszra osztva tervezték: a Pünkösdfürdő és az Őrtorony utca közötti mintegy 1330 méteres, az Őrtorony utca és a Rozgonyi Piroska utca közötti 800 méteres, valamint a Rozgonyi Piroska utca és Nánási köz közötti 580 méteres szakaszra.
Az első és a második szakaszra alumínium betétpallós szerkezetet javasol a tervező, a Rozgonyi Piroska utca torkolatánál pedig a jelenlegi kerítés elbontásával és új, vízzáró vasbeton fal megépítésével alakítható ki legcélszerűbben a védmű. A harmadik szakaszon ugyancsak mobil, alumínium árvízvédelmi fal lenne, a tervezett nyomvonal a Kadosa utcáig húzódna. A szakasz másik felére a tervező a már megvalósult telekfeltöltések miatt nem javasolja a védmű kiépítését, mert az több mint százmillió forintos költséggel járna, és mindössze egy ingatlant védene. Jelezték azt is: az ingatlan csak 830 centimétert meghaladó tetőzésű árhullám esetén lenne veszélyben, ami az elmúlt száz évben öt alkalommal fordult elő. Ha az ingatlannal szomszédos telket is feltöltik és beépítik, megszűnik az árvízveszély.
Szeneczey Balázs városfejlesztési főpolgármester-helyettes előterjesztésében arra is kitér: a javasolt műszaki beavatkozásokkal a part menti sáv rendezett lesz, nem lesz szükség kisajátításokra, a parti rekreációs feltételek javulnak, a sólyapályákat továbbra is lehet használni, az alumínium mobilfal mentén pedig semmilyen művi szerkezet nem zavarja a part életét az ármentes időszakban. A védművet 954 centiméteres magasságban határozhatja meg a testület.
"A Védegylet december 12-én állásfoglalást kért a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságától, hogy indokolt lenne-e a Római-parti ártéri erdősáv fővárosi helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánítása.
A nemzeti park 2013. január 31-i válaszában támogatásáról biztosította a kezdeményezést. Közölte, hogy a vonatkozó jogszabályok alapján kikérte a Vidékfejlesztési Minisztérium állásfoglalását egy országos védetté nyilvánítással kapcsolatban. Ezt nem, de a helyi védettséget mindkét állami intézmény támogatta, tekintettel a területen található füzes ártéri erdő természeti és tájképi értékeinek és az itt előforduló selmyes durbincs halfaj élőhelyének megóvása érdekében." - olvashatóak a Védegylet sorai.
Hirdess nálunk!
Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!