Római-part: népszavazás lehet a gátról

Oszd meg másokkal!

Desktop
(fotó: ittlakunk.hu)

A főpolgármester kezdeményezi a Fővárosi Közgyűlés következő ülésén, hogy budapesti szintű ügydöntő népszavazást tartsanak a római-parti védműről.

 

Tarlós István az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában elmondta: felveti a népszavazás lehetőségét a testület előtt, mert már nem szakmai vita folyik az ügyben, és a vita ma már nem kezelhető. A népszavazás kiírásáról szóló esetleges közgyűlési döntést a Kúria írhatja majd még felül.

Az Egyesület a Római-Partért a Facebook-oldalán olyan bejegyzést tett közzé, amelyben az olvasható: zsidó értelmiségiek egy csoportja gettóba akarja zárni a Római-parton 70 hektáron élőket. Erre az Együtt úgy reagált, hogy ez a 30-as éveket idéző náci propaganda. 

Tarlós István azt mondta: amikor hallott az előbbiekről, akkor nála "betelt a pohár". Úgy fogalmazott: biztos benne, hogy a parton kellene a védművet megépíteni, de ha már ezt a "kártyát is bedobják", és rögtön el is kezdték "felpumpálni a dolgot", akkor legyen budapesti népszavazás. Erről majd a közgyűlés dönt szeptember 27-én. Felhívta a figyelmet arra, hogy egy esetleges budapesti szintű népszavazáson a problémában közvetlenül érintettek abszolút kisebbségbe kerülhetnek.  

Ha a népszavazás úgy dönt, hogy a Nánási út - Királyok útja nyomvonalon húzódjon a védmű, akkor a 70 hektár védelem nélkül marad. Ha ez így lesz, akkor ezért a part menti nyomvonal ellen tiltakozó Lányi Andrásékat fogja utóbb minden erkölcsi felelősség terhelni Tarlós szerint.

 

Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Hol-mi toplista

Helyi közösségek a Facebookon

Partnerek